Az utolsó nap Skóciában 1.

Ez is elérkezett; nem tagadhatom, hogy nagyon vártam.
A hét eseményeit igyekszem most összefoglalni, de emellett még annyi élmény, emlék kavarog bennem, hogy csodálkoznék, ha most logikusan tudnék írni.

Kedden kimaradtam a suliból; mea culpa, az óvónénik azt mondták, aznap nem lesz outdoor nursery.
Ez alatt az idő alatt befejeztem az óvodai "dokumentációt", aminek részleteit remélem, itt is megoszthatom. Hozzátenném, ez nem olyan dokumentáció, mint amit mi a suliban megismertünk. Minden témának van egy projekt füzete, ami teli van színes leírással, képekkel, alkotásokkal. Szóval betekinthettek "veretes" angolomba és a magyar óráinkba a picikkel. Ez kicsit nekem is segített, hiszen ha Skóciában szeretnék dolgozni, írhatom majd tucat számra a szebbnél szebb "reportokat".

Szerénkét etetjük - nemsoká magyarul számolunk...

Gyereknap - ami sajnos Skóciában nem létezik

Az egyéb dokumentációk még "under construction" bár nem lesz nehéz, hálistennek a nemzeti iroda magyarul kéri a "final reportot" (de jó, hogy már keverem a két nyelvet) és csupán egy 2-3 oldalas beszámolót kell megírnom angolul.

Ezek után gondolkodtam hajnali 2 körül, hogy mit csinálhatnék még az ovisokkal utolsó nap, s arra jutottam, megmutatom nekik a kész szürke könyvet és beszélünk kicsit az együtt töltött időről. Nagyon lelkesek voltak, sok szóra, tényre emlékeztek és végül megkértem őket, hogy rajzolják le a legkedvesebb emléküket a magyar órákról. Így született édesség rajz, vagy kígyó rajz az állatkertünkből.

A suli jelentkezett egy úgynevezett "nemzetközi iskola" díjra. A projektet itt is részleteznünk kell, ráadásul a gyerekek véleményét is meg kell osztanunk. Ilyen kérdések voltak: Mit tanultál? Mi volt a kedvenced ebben a projektben? Mit nem szerettél? Mit változtatnál?

Na, hát képzelhetitek, hogy az ovisok hogyan kezelték ezeket a kérdéseket... :D
Egyébként ilyen válaszok születtek: "Szerettem, amikor Ági szörny volt" (kergettem őket az erdőben, utolsó nap sikeresen hasra is vágódtam, volt nagy kacagás)
"Jó volt, amikor megfogta a kezem." "Szerettem a számokról tanulni." "A kedvencem az állatkert volt."

Korán reggel egy kislány ajándékot hozott az óvónéniknek. Nem ritka ez az utolsó napokon. Csakhogy felém vette az irányt.  Olyan érdekes, hogy a legvisszahúzódóbb, legcsendesebb, legkevésbé bújós kislányról van szó.  A csomagon az "Aggie" név volt.

Hát, zavarba jöttem, az tuti.
A kártyán az áll, hogy vigyem Magyarországra a "bonnie wee lass-t":) Szóval kedves családtagok, barátok, kevésbé barátságos olvasók (na, ilyen nincs is): Nessie megszelídült, s lett belőle Little Sasha, egy új cimbora a bőröndben, a polcon, utazáshoz.

Az óvónénik egy apró, fekete könyvvel ajándékoztak meg, benne a közös képekkel, élményekkel, és az ovisok "aláírásával".

Nessie-ből little Sasha

Csütörtökön csatlakoztam a "Fun Day"- hez az ovisokkal. Először egy bűvész bácsi szórakoztatta őket; volt nagy sikongás, hangzavar. Jó sok szeretetet kapott az úriember a majom bábjával ;)
Utána elindultunk az udvarra; Hamish újságolta, hogy mennek a "bouncy castle"-be. Csodálkoztam, hogy még ilyenkor kirándulni mennek, de nem akartam belekérdezni, azt hittem, a családjával megy majd valamelyik környékbeli kastélyba.
A torna terem felé vettük az irányt; hát ott volt egy ugrálóvár :D no comment! :D
Az angolom még fejlesztésre szorul...


Azt hiszem, ezek voltak a legkedvesebb, legemlékezetesebb búcsúajándékaim. Csoda, hogy nem akarom itthagyni a sulit?

Megszelídült?

Let's go to Hungary!

Kedves barátaim, kollégáim, leendő comenius asszisztensek! Az alábbi prezentációt a harmadik osztályosaimnak készítettem, s habár a technika ördöge beleszólt és a nyers ppt-t vetíthettem le nekik, a kicsik számára az információk érdekesek, jól megjegyezhetőek voltak.
Az igaz-hamis játékot a 15 fős csoportból 3-an töltötték ki hibátlanul. Jutalmuk Stühmer desszert, Boci csoki és Szegedi paprika volt (ím, a reklám helye).

Utána többen jelezték, hogy szívesen meglátogatnák kis hazánkat. Úgy legyen!:)

http://prezi.com/nbh3ovtlpjz3/lets-go-to-hungary/

A prezentációt - aki számára hasznos - nyugodtan fel lehet használni!

9 nap

Kultúra, nyelv, fejlődés

Nem szerettem volna sokáig erre a részre kitérni. Nem azért, mert nincs nekik, persze, hogy van, nagyon is büszkék lehetnek rá. Csupán nem akartam úgy írni erről a területről, hogy nem értek minél többet abból, ami körülöttem zajlik.

Alapvetően érdekelt egyébként a skót kultúra, illetve eltérése az angol hagyományoktól. Nagy-Britanniáról mi magyarok gyakran, mint egyetlen és egységes országként beszélünk, ugyanakkor a skótok nem kedvelik, ha angolnak nevezzük őket.
Otthon először internetes forrásanyag és angol nyelvű kiadványok segítségével tájékozódtam, illetve személyesen is érdeklődtem korábban itt dolgozó magyaroktól.

Így megtudtam, hogy a skótok alapvetően szívélyesek, segítőkészek és nagyon büszkék a nemzeti kultúrájukra. A világtörténelemben számtalan skót tudós alkotott maradandót (Fleming, Maxwell, Watt), illetve több írójuk, költőjük híres világszerte (Arthur Conan-Doyle, Robert Louise Stevenson és az Ayrshire-ben született Robert Burns).

Dél-Skóciában igen gyakori, hogy ismeretlenül is megszólítják az embert az utcán, akár egy rövid szóváltásra kedvenc témájukról, az időjárásról vagy a buszjáratok megbízhatatlanságáról. De az sem ritka, hogy vásárlás közben a termékek minőségéről esik szó. Ez a közvetlenség kezdetben számomra nagyon meglepő, zavarba ejtő volt. Ugyanakkor valódi, mélyebb baráti kapcsolatokat pont emiatt, illetve a nyelvi hátrány miatt nehézkes volt kialakítanom, mivel a hétköznapi kommunikáció így könnyen megmaradhat ebben a számunkra talán felszínes, de mindenképp biztonságos mederben.

Igyekeztem ittlétem során minél többet megtapasztalni vendéglátóim nemzeti kultúrájáról, s ebben nagyszerű segítő partnerre leltem fogadóiskolámban, mentor tanáromban, illetve angol nyelvtanáromban. Már kezdetben megkóstolhattam nemzeti ételüket a haggist, vagy a shortbreadet, illetve a butterscotch nevű karamell féleséget. Részt vettem a mára híressé vált Nicola Benedetti hegedű koncertjén, aki a Wellington School volt tanulója. Voltam rögbi meccsen, színházi előadáson, múzeumlátogatáson. Az iskolai bálon megismerkedhettem a skótok nemzeti táncával, a ceilidh-vel, amit valószínűleg később is szeretnék majd folytatni. Aktívan bekapcsolódtam a helyi kulturális életbe a megyei ifjúsági kórusban való részvétellel, illetve egy Glasgow melletti, igen színvonalas fúvós zenekarban való részvétellel. Mindezekhez kollégáimtól igen nagy segítséget kaptam.

A nyelv - ahogy már említettem - különbözik az Angliában használt nyelvjárástól, ugyanakkor mibenlétét az itteniek sem tudták részletesen leírni. Amit a hétköznapi kommunikáció során észleltem, az i és az e hang összemosódása, mélyebb, sötétebb l hang használata, illetve a csak itt használt szavak (pl. wee - kicsi). Alapvetően nehezen szoktam hozzá a nyelvjáráshoz, középfokú angol nyelvtudásom - aminek kezdetben nagyon örültek kollégáim - csupán ahhoz volt elegendő, hogy az alapvető utasításokat megértsem, illetve az utasításokat kiadjam a gyerekeknek az óráimon. Sajnos folyamatos kommunikációban nem tudtam részt venni sem kollégáimmal, sem diákjaimmal. Mivel nem volt más közvetítő nyelv, ezért kezdetben igen nagy hátránnyal indultam, aminek leküzdésére igyekeztem erőfeszítéseket tenni - magánórákat vettem és mellette csoportos órákra is jártam. Célom, hogy minél hamarabb megszerezhessem a felső fokú (C1) angol nyelvvizsgámat.

Nyelvi fejlődésemet a kollégáim is megjegyezték és én is érzem, hogy már bátrabban kommunikálok a diákokkal, illetve formálisabb érintkezésben (hivatalos ügyintézés, stb.) is képes vagyok hatékonyan részt venni, árnyaltabban használom a nyelvet, igyekszem a megfelelő udvariassági formulákat, stb. alkalmazni.

Visszaszámlálás - 11 nap

Elérkezett, gyorsabban, mint vártam és talán jobban is megérint, mint gondoltam volna.

Sokmindent nem osztottam meg Veletek, talán lustaságból, talán azért, mert vannak olyan élmények, amiket nem lehet visszaadni. Nemrég kezdtem el a Varázshegyet, amiben - jó sokszor hangsúlyozzák - az egyik kulcspont az idő, annak is a változékonysága, az időfelfogás, időérzékelés relatív volta (nem Alessandro, no, abbahagyom a veretes már nem magyart...) Itt is csigalassúsággal teltek a napok, de most mégis azt érzem, hogy kevés volt ez az idő.

Ma volt az ovisok záróünnepsége, amit egyszerűen nem hagyhattam ki. Ezekkel a picikkel voltam minden héten kedden és szerdán. Igyekeztem energiát, bátorítást küldeni nekik a színpadra, s énekeltem velük és a szülőkkel együtt a dalaikat.
Már sokadjára történt egyébként, hogy "nem voltam ott". De ez talán majd egy következő bejegyzés témája lesz.

Hétvégén voltak nálam az óvónők az erdei oviból, főztem nekik húslevest, rakott krumplit és volt máglyarakás desszertnek. Nem búcsúebédnek szántam, dehát az lett belőle. Őszintén örülök neki. Kaptam tőlük lapot, virágot, s egy csodaszép bogáncs medálos (Skócia jelképe) nyakláncot. Hihetetlenül jól esett. Talán ez volt az egyetlen búcsúünnepségem itt.

Volt alkalmam megmutatni Nekik is a kalotaszegi ruhámat (az iskolás bálon is azt viseltem), képeket Magyarországról, s megegyeztünk, hogy jövőre akár együtt is hazamehetünk.
Merthogy itt maradok, a szürke és zöld országban, ahol semmi sem egyértelmű, ráadásul még az út másik oldalán is közlekednek:)

Az óvónénik a kiejtést sokadjára gyakorolták, ugyanis az ovisokkal együtt ők is elsajátították a magyar szavakat. Köszönöm nekik! Nem volt könnyű, főleg úgy, hogy csupán hallás után tanultunk.

Mit tudnak az ovisok? Köszönnek sziával, a babának is, Frakknak, Szerénkének, Lukréciának, no meg nekem is. Ismerik a számokat tízig, a színeket, és az állatokat. Tudják, hogy Magyarországon nemcsak az apukákat meg az anyukákat, de a gyerekeket is ünneplik.
Tartottam én is nekik gyermeknapot, ahol elmeséltem, mit csinálnak a családok ilyenkor, s volt csokievő versenyünk is. Jót kacagtunk az óvónénikkel, ahogy próbálták a picik kéz nélkül leenni a zsinórról az Autós, Szamba, Bohóc csokikat.

A picik kedvenc színe a "cake" :) , ezt mindenki ismeri. Játszottunk társasjátékot is; fehér, piros és sárga egérrel.
Berendeztünk egy egész állatkertet, majd az erdőben eljátszottuk, hogy különböző állatok vagyunk. Mhairi óvónéni kedvenc állata a tigris, Sophie-é pedig az unikornis:)
Jack állandóan kérdez; Hogy van magyarul, hogy "there is the tiger?"

Tudják, hogy már jobban értem őket, s igyekeznek megosztani örömüket, bánatukat. S kapom a kérdéseket is; Neked miért 2 színű a hajad? ;) (s nagymama, neked miért ilyen nagy a szemed?)

Ma ahogy az ebédlőbe értem, az óvónénik köszöntek, s már kaptam is a kedves fogadtatást a törpéktől: "Késtél."
"Igen, valóban késtem." - mondom apró mosollyal. Jó, hogy erre valaki figyel és számonkéri. :)
Utána high 5 mindenkinek, most ez az új módi, eddig csak ének szakos vezető tanárommal; Dennissel csinálták.
Laura Grumpyface visszatért a betegségből és most ismét kicsit morcosabb, mint utóbb volt.

Mi változott még az óvodásokkal? Említettem, hogy egyszer megkaptam egyiküktől, hogy nem bízik bennem. Nem volt kellemes, de szeretem, hogy a picik még őszínték és mi nagyok sem kedvelhetünk mindenkit, hát még a picik.

Néhány hete azonban kórusban kiabálta a szerdai csoport, hogy: "I like you" és körbeöleltek.
Hát pont ezért éri meg.

Egy régebbi kép az elsősöktől. Nagyon büszke vagyok rá!

Egy hónappal előtte

Egy régebbi piszkozat (pont egy hónapja írtam):

3 és fél hónap telt el, mióta megérkeztem. Ahogy sejtettem, sok minden változott abban, ahogyan látom a "munkahelyem", az oktatást, a gyerekeket, a saját "működésem".

Oktatási rendszer vol.2

A skót diákok a PISA felmérés szerint 2000-től 2009-ig mindig az OECD országok átlagai felett voltak. Érdemes megemlíteni, hogy Magyarország is ebbe a csoportba tartozik.

Skóciát azért nem említem együtt az Egyesült Királyság átlagával, mert Nagy-Britannián belül is különbözik az oktatási rendszer, itt például az érettségi vizsgák szintjein. Emellett a tagországok eredményei is eltérőek. Az általam kedvelt Walesé például negatív irányban.

A magyar oktatási rendszerrel sokszor nem összehasonlítható a skót rendszer, viszont sajnos nincs teljes körű képem, mivel iskolám többszöri kérésem ellenére sem segített egy állami iskola meglátogatásában.
Azt elmondhatom, hogy az évenkénti felosztás nagyban különbözik (mint ezt már a blogban többször is említettem). De ők is átlagosan 12 évet járnak iskolába.

Nursery (óvoda): 3-5 év
Primary/Junior school: 5-12 év (P1-P7)
Senior School: 12-17 év (S1-S6)

Az évet nem félévekre, hanem term-ekre, "harmadévekre" osztják. Így van Autumn term, Spring term, summer term (őszi időszak, tavaszi időszak, nyári időszak).

Az érettségi rendszer számomra kaotikusnak tűnik (azért is, mert most reformálják ezt a rendszert, számukra is új), míg nekünk nagyjából 2 hónap szól az érettségi vizsgákról, nekik jóformán a márciustól június elejéig tartó időszak. Az érettségi 3 szinten zajlik; National, Higher és Advaced Higher. Minden évben megcsinálnak a diákok egy szintet. A tárgyat ők választhatják. Ezeket az érettségi eredményeket viszik aztán a választott egyetemre.
Emellett még egy önéletrajz leadásából, illetve egy személyes interjúból áll a felvételi eljárás. Pontot jelent még a nyelvvizsga, sport eredmény (nemcsak az országos versenyek), zenei vizsgák (az is, ha jár zenélni), stb.

Maga a Wellington School mivel magániskola, ezért nem adhat általános érvényű képet a skót rendszerről. Kétséget kizáróan sikeres, mivel az utóbbi években az első háromban szerepelt a skót magániskolák között. A gyerekek büszkék arra, hogy ide járnak. A helyiek szerint pedig itt tanulni, tanítani "posh" (flancos:).

A gyerkőcök akár az ovitól az egyetemig maradhatnak, hiszen a Wellington School minden szinten biztosítja az oktatást.

Van az ovi, ahol átlagosan 1-2 évig maradnak a törpék, de az óvónéni, szakértők javaslatára akár tovább is (kolléganőm elmondása alapján azonban nem igényel olyan komoly szakértői dokumentációt, mint nálunk), végül a szülők döntenek. 3-4 évesen érkeznek ide a gyerekek, 5 évesen mehetnek iskolába.
Az ovi nagyon hasonló a mienkhez, a Wellington School ovijában nagyon sok lehetősége van a gyerekeknek szervezett csoportokba, órákra is járni. Úsznak, balettoznak, kirándulnak, múzeumba mennek, erdei ovi, zene foglalkozás, stb. van. A betűket és a számokat igyekeznek már itt elsajátíttatni velük, természetesen játékos formában, betűkavicsokkal, kirakókkal, a gyerekek számolásával, stb.

Amit hiányolok az oviból, az a délutáni alvás. 3-4 óra felé gyakran már leültetik a piciket a nagy villanypásztor elé, s néha van, mikor onnan is elszöknek, nyűgösek. Nem tudom, hogy bírják az egész napos ébrenlétet.

Az általános iskola 1-2 évig inkább ovi szerű, nincsenek olyan komoly feladataik, felkelhetnek a székükből, a termek nagyon színesek, barátságosak. Az asztalok, székek csoportmunkára vannak kialakítva. A gyerekek nyugodtan dolgoznak kiscsoportokban, sokszor teljesen különböző feladatokon. Az osztályok olyan 15 fő körüliek (ez gyanítom, szintén iskolám sajátossága). Nem kell karácsonyig megtanulniuk írni-olvasni, hiszen az angol betűzés hírhedten nehéz. A második osztályosok amikor érkeztem, még nem írtak maradéktalanul helyesen.

Angol nyelv, skót akcentus

Alapvetően van bennem egy szorongás, amikor anyanyelvi beszélővel társalgok. Ez ugyan enyhült, de nem múlt el, általában külföldiekkel felszabadultabban beszélgetek. Az angol nyelvtudásom, főként a szókincsem és a beszédértésem jelentősen javult, habár a skót akcentussal még mindig meggyűlik a bajom. A kiejtésem is jobb valamivel, de még mindig van, mikor vicces az anyanyelviek számára az akcentusom. De legalább megértenek!
Az óvodásokat mostmár többnyire megértem, akkor is, hogyha még nem beszélnek tökéletesen. Az órákat általában egyedül, felügyelet mellett tartom, az utasításokat ki tudom adni, folyamatosan kommunikálok, a gyerekek megértik, egymásra hangolódtunk.
Azonban teljesen egyedül még nem tartanék órát, mivel a gyerekek válaszait nem mindig értem, illetve a fegyelmezéshez elengedhetetlen a jó kommunikációs készség, ami nekem nem mindig van meg, habár ez is folyamatosan fejlődik. Alapvetően nem a nyelvtanulás volt a fő célom a comenius programra való jelentkezéskor, de úgy érzem, hogy nagyon sokat profitáltam ilyen téren is. Amire külön büszke vagyok, hogy már képes vagyok ügyintézni, kicsi lámpalázzal ugyan, de be merek menni bármilyen hivatalba.

Intermezzo interrotto

Az ének órákon most már igyekszem egyre több magyar néphagyományt bemutatni a törpéknek. Táncoltunk már körtáncot, megmutattam nekik, mi az a csárdás, a népdalokat folyamatosan tanuljuk. Múlt órán néptáncoló gyerekeket néztünk, mert hogy benne volt a muzsikában a "Hull a szilva...".

Következő órára hatlyukú furulyát viszek be nekik, amit Pál Pista bácsi készített. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy 12 éves koromban édesapám megajándékozott egy ilyen csodálatos hangszerrel. Mutogatom is a tanítványaimnak, Magyarországon is, itt is. Remélem, tetszik majd nekik.

Nézegetem a videókat, illetve találtam egy nagyon jó oldalt, amin leírják, pontosan hogyan is készül a népi furulya:
http://rafia.hu/content/furulya-k%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9s

Ha egyszer hazajutok, szerintem menni fogok táncházba is!;)
Nagyon hiányzik a Otthon!

Guzsalyas, ahol a fiúk barátnőt találnak, hand signals és a Keesh ketseh... love ye, Mr Kodály;)

Egy ideje nem írtam az ének órákról. Igazából most érzem azt, hogy megszoktuk egymást a törpékkel, tudom, hogy mire lennének kíváncsiak, azt is, hogy mit taníthatok nekik.

Nem volt egyszerű!

Azt mindenképpen tudomásul kellett venni, hogy kezdő tanár vagyok. Nekem is, nekik is.
Ami nem tűnt fel elsőre, és csak mentorommal történt megbeszélés közben jöttünk rá, hogy itt a gyerekeket mindig kísérik zongorán, úgy tanítanak dalt is nekik. Tudom, elég szembetűnő pedig:) Nem csak a Wellington Schoolban, hanem az ország akármelyik általános sulijában. S az egyetemen/főiskolán a leendő tanároknak van blattolás, zongorakíséret és improvizáció órájuk.

Az sem derült ki egyből természetesen, hiszen nem kérdezett rá külön senki, hogy a "Kodály System" alapvetően nem a zongi kíséretre épül, no. Pakolták is elém a kottát, hogy majd egyből leblattolom oda meg vissza. Aztán megkértem őket, hogy legalább hadd gyakoroljam azokat a darabokat, mielőtt kísértek.

Szóval azért volt egy-két félreértés, s ami gyanús volt, hogy nem mondanak semmit. Se jót, se rosszat, se tanácsot nem adnak.

Aztán fogtam az összes bátorságomat és beszéltem Susannal, hogy mi a manó van. Mert nincs baj, csak valami furcsa. Az is lehet, hogy csak én képzelem, hogy nincsenek velem megelégedve.

Végül igencsak szégyenkezve elmondtam, hogy nem tudom úgy kísérni a piciket, ahogy a többi tanár és hogy mi teljesen mást tanítunk otthon és attól tartok, hogy csak udvariasságból nem mondják el, hogy nem tartanak elég jónak. Susan megígérte, hogy beszél a tanszékvezetővel. Kicsit féltem...

Hétfőn hívnak. Nem kell asszisztálnom a másodikosoknál, csak menjek beszélni. Ójaj! Mi lesz itt?
Tanszékvezető bácsi fogja magát, elkezdi magyarázni, hogy néz ki egy ének óra. Okés, ezt tudom, tanultam. És akkor mit várnak pontosan tőlem?
Végre sikerült megbeszélnünk, hogy nem kell a kezébe adnom az óravázlataimat, de hallani akar az óráimról, írjam a vázlatokat is magamnak és majd meg fogja a törpéket látogatni az órámon. Kértem, hogy hadd tanítsak úgy, ahogy otthon is tanítottam, mert én azt ismerem (nem beszélve arról, hogy az útmutatónkban is az van, hogy ebben ne alkalmazkodjunk 100%-osan). Emellett kértem, hogy adjanak a mellettem tanító, tapasztalt kollégák minden órám után visszajelzést. Fontos. Fiatal vagyok, tanulnom kell és máshogy nem tudok.

Ezután lehetőséget kaptam rá, hogy tartsak egy teljes "magyar ének órát" a harmadikosoknak. Alapvetően "szigorúbb" vagyok velük, mint Dennis, számon kérem a dolgokat és elvárom, hogy koncentráljanak.
Szolmizáltunk, kézjeleztünk, számkottát olvastunk, új dalt tanultunk.
Egyedül a daltanítás különbözik nálunk a Mo-on megszokottól, mert mindent valamilyen vokálissal
(és általában analizálva-szintetizálva) tanulunk és csak akkor tesszük rá a szöveget, mikor a dallamot már 1-2 óra után nagyon biztosan tudják. Ezt nemcsak velük követem, de a nagyobbakkal is.
Szóval elsőként kaptak egy "titkos üzenetet" Magyarországról:

2  66  6  5  6  44  3  2

A nagy számok a negyedeket jelzik, a kicsik a nyolcadokat. Először eltapsoltuk a ritmust, majd az ügyes önként jelentkezők eljátszották a sort (számozott) metallofonon. A számok (habár ez a számozás nem szerencsés) a dúr hangsor fokait jelölik, mivel az iskolai metallofonokon ezek vannak feltüntetve.

Ezután ügyesen felismerték, hogy ez a "mondom, mondom" első sora:) Elénekeltük, majd szolmizáltuk és megtanultuk kézjelekkel is.

Végül belekezdtünk a "Hull a szilva..." kezdetű klasszikusba (ajj, nagyon szeretik mondani, hogy kukorica derce:)

Ezt egy "közvélemény kutatás" követte, amin meglepődtem. Szeretik ezt a fajta órát:)
Ennek már két hete, azóta én tartom a teljes órákat, úgy ahogy szeretném. Fejlődnek.
Kérdeznek is, Magyarországról, táncról, zenéről, nyelvről. Követelik a barátnő kereső dalt (így magyaráztam el nekik, mi a guzsalyas) és szolmizálnak, ritmus kígyót tapsolnak, táncolunk.

Ma egy lányka megköszönte az ének órát.

Óvodások kontra nyelvtanulás - Nursery children contra language learning

Az ovisokkal egész jó a kapcsolatom. A magyar kultúrára igen nyitottak meg rám is, viszont a magyar nyelvet annyira nem kedvelik (nem is csoda, az iskolásokat is igencsak próbára teszik a "trükkös magyar" dalszövegek).

Egyetlen tanítványom van, aki iszonyat lelkes és nagyon szép a kiejtése is, ő a múlt héten kezdett el "magán órára" járni hozzám. Vele jó dolgom van; intelligens, jó hallású, empatikus tizenéves, szinte szégyellem is, hogy állandóan ő kérdezget, ő érdeklődik utánam. Vele becsücsülünk egy kávézóba, s 45 percen keresztül hagyományos magyar órát tarunk, közben kávét szürcsölünk, sütizünk, pletykálunk.

Visszatérve az óvodásokra. Ami nagyon bevált nálunk és minden óvodásokat nyelvre okítót buzdítok a használatára: bábozás.
Kiutazás előtt vásároltam meg az alábbi kiadványt:

http://elt.oup.com/catalogue/items/global/teacher_development/teaching_with_bear/?cc=global&selLanguage=en

Aztán egy darabig ott is hevert a polcon a bábokkal egyetemben. Merthogy hoztam nekik Lukréciát, Szerénkét meg Frakkot. Azért nem vettem elő eddig őket, mert úgy gondoltam, a bábozás jó játék ugyan, de sokat nem fog az órámon lendíteni. Jó nagyot tévedtem.

http://comeniusassistant.blogspot.hu/2013/02/utazas-miegyebek.html

Múlt héten ugyan nem sok bizodalommal, de bemutattam őket óvodásainknak.
Nem felejtettem el velük közölni: Frakk, Lukrécia és Szerénke csak magyarul értenek (!).

Ahogy Szerénke megjelent, az óvodások megmozdultak a körben, nagyon nagy volt az izgalom. És láss csodát, az addig szégyellős ovisok teli torokból kiabálták:

- Szia!!!!

Utána Frakk és Szerénke segítségével megtanultunk bemutatkozni. Aki be tudott mutatkozni Szerénkének, azzal ő kezet fogott.

Ma a számokat tanultuk 1-től 5-ig; egerekkel etettük Szerénkét. Az ovisok megszavazták; legközelebb csonttal etetjük Frakkot.

S egy kedves történet a mai napról, ami sajna csak angolul hangzik jól.
Az egyik kisfiú, James tízórai előtt éhes volt, ezért elkezdte kibontani a táskájába csomagolt kekszet.
Odamentem hozzá:

- Be patient! We will eat soon, trust me!
- I don't trust you!

Igen, emberek vagyunk, nem szerethetünk mindenkit...

SNI - SEN

Végre visszatértünk szünetről, és megtörtént a várt csoda - elkezdtem fesztelenül angolul beszélni és értem, mi történik körülöttem. És csatlakozom az eseményekhez a tanári szobában, már nem vagyok egy miniatűr sziget:) Ebben a segítségemre van Liz, a harmadikosok tanító nénije is, akivel a szünetben is találkoztunk és igencsak megkedveltem.

Ma szakmai napunk volt a diszlexiáról, a gyerkőcik csak holnap térnek vissza. Az oviban fogok kezdeni, nagyon várom, félek, hogy szétölelgetem majd őket...

Visszatérve a diszlexia naphoz... Finnországban is ezt csinálják és már akkor óriási ötletnek tartottam, amikor Éva - Finnországban tanító volt fuvolatanaram - beszélt erről. Ott a takarító nénitől kezdve mindenki tájékoztatva van az iskolába járó SNI gyerkőcik problémájáról (a macska meg fel van mászódva a fára...).

Ami külön örömmel töltött el, hogy a tanarak tudomásul vették és láthatóan elfogadták, hogy nekik délután 4-ig ott kell lenni és végigülni a fejtágítást.
Elnézést kérek azoktól, akik nem így viselkednek, de azokon a levelezős órákon, amiken otthon részt vettem, azt tapasztaltam, hogy a tanarakat lehet a legnehezebb tanítani (izegnek-mozognak, állandóan beszédkényszerük van, legtöbbször hangosak is:)

Itt megéltem azt, amit főiskolai éveim alatt - a csoport akart dolgozni, haladni és mindenkinek fontos volt a véleménye, mindenkit bevontak a munkába.
Hehe! Egyszer még valami értékeset is sikerült alkotnom: azon kevesek között voltam, akik meg tudták saccolni, hány százalékát kell a szövegnek érteni ahhoz, hogy világos legyen, miről is szól. Hehe... könnyű nekem;) Szóval a tudósok bebizonyították, hogy 80% kell. Sokszor elég egy szón elcsúszni, ugye?

A csoportunkban - kis önirónia - én voltam az SNI gyerek. Amikor töriről meg földrajzról lett szó, hirtelen komplex problémám lett;)
 Egyébként nagyon érdekes ez az állapot és sokat tanulok belőle. Ma már képes voltam végigkövetni az előadást, de egy idő után fárasztott, hogy nem értek mindent (és a fizikai jeleket is érzem; fejfájás, éhség). Majd frusztrált lettem, fel akartam adni. Milyen jó, hogy nem tettem!
 
Az előadás hasznos, érdekes és gyakorlatias volt. Hasonlóan a mi előadásainkhoz igyekezett kialakítani a tanárokban egy pozitív szemléletmódot, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekek képességeiből kell kiindulni.
A különbség annyiban rejlik, hogy sokkal gyakorlatiasabban közelíti meg a dolgokat, mint azok az előadások, amiken eddig részt vettem itthon. Hálistennek már nekünk is vannak egyébként ilyen vagy hasonló kiadványaink legalább, fenn is vannak az interneten, de nem tudom, mennyire elterjedtek a tanárok körében.

Ami jó ötletet láttam-hallotam:

- Ez megdöbbentett: írásnál nem betűméretet, hanem hátteret cserélnek! Amit az úriember mutatott, megdöbbentő volt. A sárga szövegkiemelővel "kidekorált" lapon a gyerekek írásképe jelentősen javult!

- Szótagolásnál szépen odaillesztette a kézfejét az állához. Segít eldönteni, hogy mikor jön a következő szótag (magánhangzó). Apró, de érdekes, hasznos gyakorlat.

- Amit mi is használunk: gondolattérkép. Ennek kapcsán jött egyébként a 80% - ezt észben fogom tartani. Nem csak a multikulti, de például a 3H gyerekek miatt is (és most nem megyek bele a nyelvi kódok rejtelmeibe).
A vikingekről olvastunk szöveget, majd meg kellett találnunk és aláhúznunk a válaszokat a Ki? Mikor? Hol? Hogyan? kérdésekre, ezeket pedig csini rajzos gondolattérképbe behelyezni.

- Rajzok, illusztrációk - mi is használjuk. De sokat segített volna anno földrajz/töri tanulásnál!

- MSC modell: hasonlóan a Gyermekek Házában meghonosodott gyakorlathoz 3 csoportra osztja a gyerekeket. Az M-es feladatokat mindenkinek meg kell oldania (Must). Az S-es feladatokat meg kellene oldani mindenkinek (Should). A C-s feladatok pedig azoknak szólnak, akik képesek egy magasabb szintű feladatot is megoldani (Could).

At last we're back from holiday and miracles happen - I started speaking more freely and understood what was going on around me. I joined the events and conversations in the staff room, I'm not an "island" anymore;) 

Today we had a whole day programme about dyslexia. Children are back tomorrow. I look forward starting at the nursery, missed them so much. I'm afraid I will hug them;)

Back to the dyslexia day... In Finland there's similar practice. I thought it's a brilliant idea when my former flute teacher - Éva, who teaches in Finland - mentioned at first. At schools everybody - even the support stuff - is well informed about the children's disability.

What made me quite enthusiastic, that teachers accepted they must listen the presentation and stay until 4 pm.
Sorry, my dear Hungarian colleagues who don't behave that way. BUT I experienced on the part-time lessons in what I took part that teachers are the most problematic students (they are fidgeting, they MUST speak, of course loudly).

This day was similar as my experiences under my MA studies. The group wanted to work, to go on, and everyone's opinion was important, everyone was involved.
(ehhehh... Once I had a valuable/helpful idea. I could guess easily how many per cent of the words we need in order to understand the whole text. Easy for me! Based on researches it is 80%. - Changing one word is enough to change the meaning of a whole sentence.) 

In our group - a hint of self-irony - I was the SEN child. When we talked about geography or history I had complex problem;)
This "special view" is very interesting and allows me to learn a lot about disability, learning processes, etc.
Today I was able to follow the presentation, but the hard concentration (because I still don't understand everything) made me exhausted after a while (and I felt the physical signs of exhaustion too: headache, hunger). Then I became frustrated, wanted to give up. So good I didn't do! 

The presentation was valuable, interesting and practical. It was similar as our practice; tried to make a positive view and emphasized; teachers must focus on the children's abilities (not the disabilities)!
The difference between the two approaches that (in my opinion) this presentation was more practical than the Hungarian ones what I've seen. Although we have more and more practical guide for different learning disabilities on the internet.

The ideas what I've seen/heard:

- They don't change the size of the letters but the background of the page. I was impressed! The writing of the children with dyslexia significantly improved on the highlighted pages.

- Splitting the words we can put our hand under the jaw. It helps recognizing the new syllables (vowels) in a word. It's a tiny but very interesting and helpful practice. 

- What we use in Hungary too: Mind-map. This topic was related with the 80% fact what I will keep in mind. Not only about multiculturality in the classroom, but it's important about children with lower socio-economical background who use another "language code".
We read a text about vikings and had to find and highlight the answers for Who? When? Where? How? questions. After we organised them to a pretty mind map.

- Illustrations for geography, history, etc. 

- MSC model: Similarly with the practice of "Gyermekek Háza" (an alternative Hungarian school) we can divide the class for 3 groups: M tasks are for everyone (must). The S tasks Should be solved by everyone, but they're not compulsory. C tasks are for pupils who are able to solve problems in a higher level (could). 

Szünetelünk

Ma úgy döntöttem, megpróbálkozom a kétnyelvű írással, egyrészt azért, mert IELTS vizsgára készülök. Másrészt szeretném, ha nemcsak magyar barátaim értenék, pontosan mit írok. Nem szó szerint fogok fordítani. Kérlek, nézzétek el a hibáimat, pontatlanságaimat!

Bocsássatok meg, kissé elmaradtam az írással, mivel a szünetünk első felében walesi kirándulásra mentem 2 másik comenius asszisztenssel.

A szünetünk egész pontosan március 27-től április 17-ig tart; szerintem nagyon szerencsések vagyunk:)

Walesi utunk március 29-től április 4-ig tartott (el sem hiszem, hogy már április 10. van!). Útitársaim olasz asszisztensek, mindketten 33 évesek, egyikük nyelvtanár (spanyol, francia, angol), másikuk matektanár. A comenius asszisztensek számára kialakított facebook csoportban ismertem meg őket.
Kirándulásunk során meglátogattunk néhány nevezetességet, sajna eléggé kutyafuttában (hehe, ezt hogy fordítom angolra?). Tettük mindezt egy bérelt kocsival, mivel elég nehéz lett volna ezt a csodálatos országrészt ilyen rövid idő alatt bejárni.

Utunk főbb állomásai:

Cardiff
Tintern Abbey
Llandudno
Conwy
Snowdonia Nemzeti Park
Fishguard
St Davids

Kintlétem alatt még mindenképp szeretnék eljutni Glasgowba, Edinburghbe, a Skót Felföldre, illetve (a blog nevéhez híven) a Loch Nesshez. Egy újabb plüsst sem ártana onnan beszerezni... ;)


Today I've decided trying to write bilingually, partly because I am prepairing for IELTS exam. 
On the other hand I would like to make easier to understand for everyone what I write. I won't make a literal translation anyway. Sorry for my mistakes, inaccuracies.

Sorry, I am late with my blog, because at the first part of the holiday I went for a Wales-trip with two other comenius assistants.

The school holiday's duration is 27th March-17th April (as far as I know), I think we are very lucky.

Our Wales-trip was from 29th March to 4th April (I can't believe it's 10th April!). My fellow travellers were Italian, both of them 33, a language teacher (French-Spanish-English) and a maths teacher. We got to know each other in the facebook group for comenius assistants in Britain.

Because of the short time we rent a car. I think it's impossible to look around in this magical country in such a short period by public transport.

Places what we visited:


Cardiff
Tintern Abbey
Llandudno
Conwy
Snowdonia National Park
Fishguard 
St Davids

In my assistantship I would like to visit Glasgow, Edinborough, the Highlands and (in accordance my blog's name) the Loch Ness as well. Hope, I can get a plush Nessie there...  

Rendkívül jóképű boci a cardiff-i Nemzeti Múzeumban

Az n+1-edik kastélyban

Cardiff, kastély, zárva van

Tintern Abbey

Útitársaim

Tintern Abbey

Pózolok, kérem :P

Llandudno - a kimondhatatlan nevű város

llandudnói csirke

Anglia és Wales határán

Aberystwith

Fishguard

St Davids

Kertitörpék maminak - utálja őket!:)

Dagi macsek halászfaluban

Az első dalunk:)

Erről elfelejtettem beszámolni, pedig igen fontos.
A másodikosokkal elkezdtük tanulni a kézjeleket (ebben még Dennis segített). Minden gyerek ismeri a Muzsika hangjaiból az alábbi dalt:

Majd szépen beállt egy-egy gyerek a sorba és egy egész dúr-skálát alkottak. Az állhatott be, aki a legszebben mutatta a kézjeleket;) Végül élő zongora-játékot játszottunk.

Csütörtök délután pedig megtartottam az első önálló órámat! Tudom, lassú vagyok, ez Nektek, akik ismertek, nem újdonság. Ismételtük a fesztivál-dalokat, illetve megtanítottam velük a Kis kece lányomat. Az órát végig vezettem, nem beszélt helyettem senki, a tanító néni "egyedül hagyott", csupán a gyerekekkel énekelt.
Kissé unalmas volt a piciknek a foglalkozás, hiszen megszokták, hogy kísérettel énekelnek mindent, én pedig sorról-sorra, kíséret nélkül tanítottam velük a dalt, először csak magánhangzóval, majd rátettük a szöveget. Bizony, nem volt könnyű!
Tanító nénijükkel megegyeztem abban, hogy nem mutatom meg nekik a magyar szöveget, hiszen épp, hogy megtanultak írni-olvasni, csak zavarná őket az idegen írásmód/kiejtés.

Az eredmény: a másodikosok szokatlanul tisztán énekeltek. A szöveg? khm, hát az még nem tökéletes :)

Hegymászás

Este van, dermedten fekszem az ágyban, nem tudok mozogni...
Nem, ez nem valami science fiction, ma hegyet másztunk, egész pontosan 15 km-t gyalogoltunk.
Caramel shortcake-en edződött tagjaim persze nem fogadták a megmérettetést túl pozitívan (istenem, mi lesz velem otthon, ha nem vehetek caramel shortcake-et?!).

Egy régebbi bejegyzésemben talán említettem, hogy úgy találtam, hogy itt a szülők/pedagógusok kevésbé óvatosak, mint mi vagyunk. A gyerekek hidegben fagyit esznek, szép harisnyában a földre ülnek és senki nem szól rájuk. Sem azért, hogy koszos lesz a ruha, sem azért, hogy felfáznak. És az sem zavar sok mindenkit, ha a gyerekeknek folyik az orra a  hidegben (néha már jönnek hozzám, tudják, hogy nálam mindig van papírtörlő, mert zavar).

Ma szintén ezt a gondtalanságot láttam (nem, nem gondatlanság!). Valószínűleg jobb az immunrendszerük, megtanultak együtt élni a környezettel, sosem betegek (ha volna is bajuk, úgysem jutnak el az orvosig - visszasírom a magyar egészségügyet!)

Tudniilik, mentünk fél napon keresztül, amerre sikerült, térkép után természetesen és másztunk millió plusz egy kerítést. Magánterület? Nem, nem létezik! Itt senki nem strapálja magát biztonságos turistautakkal - minek?
A drótkerítés meg is tépázta a vízálló gatyómat. Csak egyszer nem vettem fel a kesztyűmet, hát a mancsom is sebes lett. A sárban is majd térdig megmártóztam, oh yeah!
(Egyébként csodálkoztam, hogy a suli majd 100.000 Ft értékben vett nekem "munkaruhát" a kinti ovihoz. Most végre értettem. A szél rettentően fújt - 4 naciban és 5 felsőben éreztem magam kellően komfortosan, nem beszélve a Besenyő Anti bácsi-féle berepülőpilóta sapiról.)

Egyébként gyönyörű! Tényleg olyan, mint a filmekben. Legszívesebben ott maradtam volna az út elején a sziklás tengerparton, kastéllyal, hullámokkal, sirályokkal, zöld mezővel... Igyekszem majd saját képeket feltölteni; főleg az út elején olyan voltam, mint a japán turisták:)

Addigis, kedves szülők, öcs, barátok, s mindenki egyéb - üdvözöl Ágnes a skót legelőkről:

What do you eat?

Az egyszerűnek szánt kérdés igen nagy fejtörést okozott. Aztán elnevettem magam és közöltem a negyedikesekkel, hogy nem vagyunk alienek, ugyanazt esszük, amit ők is. Ha a hungarian cuisine-ről kérdeznek a kicsik, egyértelműbb lett volna, nade nekem kell ilyenkor kapcsolni:D

A héten az ovisokkal magyar ételekről fogunk beszélni. Később majd beszámolok, hogy sikerült az "óra". Majd megőrülök, ahogy bámulom a zsírosabbnál zsírosabb pöriket, bográcsgulyást, főzelékeket (!) rákóczi túróst, túrórudit! Reggelire itt nem tudok enni pogit és nem vár otthon egy hűtőnyi szalonna meg kolbász, ami tudom, hogy egészségtelen, de olyan jó havonta egyszer bűnözni!


Előző órán tehát megállapítottuk, hogy Magyarországra repülővel kell utazni és bizony a magyar karamell "yummy and scrummy"

Az "óra" sajnos nem fogja lefedni a teljes magyar konyhát, hiszen ovisokról, egészen pontosan 3-5 éves gyerekekről beszélünk, akiknek a figyelmét 5-10 percre is nehéz néha lekötni. Ezért úgy készültem, hogy megmutatom nekik, mit szeret egy magyar ovis (vagy mit szeretett az én időmben, az őskorban):

A jó öreg Maláta-cikória kávé, amiről az oviban még azt hittük, igazi

Csúnya nyersfordítás - Cocoa snails :)

Kicsiknek málnaszörpi, nagyoknak macifröccs

Floating island - amit a mamik a beteg gyerekeknek készítenek

Természetesen a túró rudi sem fog kimaradni!
Tízóraira pedig készítettem nekik nutellás és eperlekváros palacsintát.

Lábjegyzet (mai történések):

Korán reggel Ava leült a rajzasztalhoz alkotni. Megkérdeztem tőle, mit rajzolt.
Ő pedig igen bölcsen válaszolt:
Egy képet. :)

A gyerekek, ha lassan is, kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy nekem az angol nem az anyanyelvem és néha bizonytalan vagyok. Gyakran tanítgatnak is, általában nagyon segítőkészek.
Krisleen ma a mesekönyv ábráival vizsgáztatott (Mi ez? Boszorkány...)
Miután befejeztük a játékot, elindultam a mosdóra.
Home? No, I need to go to the toilet. 
Erre megfogta a kezem, kinyitotta az ajtót, és bevitt a gyerekek mosdójába, majd rám zárta az ajtót. Pont, ahogy az óvónéniktől látta. :)

1 hónap

Ez az első hónap - akár szerettem volna, akár nem - a beilleszkedésről szólt. Megszokni az új nyelvet, egy másik kultúrát, más oktatási rendszert. Utóbbival nincs túl sok gondom, inkább érdekesnek tartom.

A kicsik eddig egy zenei fesztiválra készülődtek, amin a környékbeli sulik vettek részt.
Ha jól tudom, szerdától szombatig tartott a fesztivál, amin fellépett a környék apraja-nagyja; hangszeresek, énekesek, kórusok. A Wellington School szinte mindenből elhozta az első helyezést. Elsősorban azért, mert nagyon jó szakembereket alkalmaznak, illetve szeretem a munkamorált is, ami itt uralkodik.

Minden gyerek tudja, érzi, hogy "kivételes" suliba jár. A tanarak nem kiabálnak sosem (ezt nagyon szeretem!), ellenben elég gyakran emlékeztetik őket udvariasan, hogy kell viselkedni. Minden osztályra jut legalább 2 tanító néni is. Nagyobb problémát az egy hónap alatt még nem tapasztaltam, nem láttam sehol.

A 2-3. osztályos kórus próbáit kísértem végig, inkább csak megfigyelőként. Így a gyerekek megszokhattak, velük énekeltem, ha bizonytalanok voltak, illetve figyelmeztettem azokat, akik elkalandoztak.

Habár ez nem sok, de ez az időszak kellett ahhoz, hogy megismerjük egymást, hogy elfogadjanak és hogy én se érezzem magam idegenül az új helyzetben. Szakvezetőm, Dennis, rendkívül elfogadó, de ugyanez a helyzet az ovis segítőmmel is; Kate-tel. Akkor taníthatok, ha késznek érzem magam rá! Végre nem vagyok nyomás alatt, és ezt kezdem élvezni!

A verseny előtt egy nappal már izgatottan vártam a főpróbát, hiszen hétről hétre hallottam a gyerekeket, ismertem a darabjaikat, velük és Dennissel izgultam, hogy minél tisztább, minél muzikálisabb legyen az előadásuk.

A "normál" kórus próbán csak a harmadikosok énekelték a projekt dalokat, s kérdeztem tanító nénijüktől, Liztől, hogy miért marad el a próba, hiszen fontos lenne!
Mondta, hogy Dennist későbbre várják, mivel az idősebb tanítványaival van a versenyen.
Aztán Dennis nem jött.

Ismertem a darabokat, a próba nem maradhat el, hiszen nincs sok idő, a fellépők pedig itt vannak.
Habár a zongorakísérethez ügyetlen vagyok, vezényelni még tudok, a gyerekeket hallom, próbáljunk!
Emlékeztettem őket mindazokra, amiket Dennis tanított velük (staccato, piano, legato, forte), majd a tanító nénik segítségével a saját instrukcióimat is megosztottam velük (Nyisd ki a szád, ha énekelsz, artikulálj! Lazulj el, masszírozd meg az arcod! Ezen jót kacagtak, hiszen csak pantomimeztem.)

És elkezdtünk dolgozni!
Nem ez volt életem legjobb vezénylése, nagyon izgultam, és a gyerekek sem énekeltek a legjobban, hiszen nem szoktuk meg egymást. De a próba nem maradt el, és kiderült, hogy a szövegtudásuk bizony nem maradéktalan.

Pénteken gyönyörűen szólaltak meg, minden pontos volt, nagyon büszke voltam rájuk. A színpadról integettek a karzatra és örültek, hogy velük örültem!
"Természetesen" nyertek.

Már nagyon várom, hogy "saját" dalt taníthassak nekik.

Jó helyen vagyok!

Alapvetően kételkedő, türelmetlen ember vagyok.
A kétely, hogy valóban tanár akarok-e lenni, végigkísért a mesterképzésen, a szakmai gyakorlatomon. Nehezen tudok egy csoportot irányítani, irányítani nem is szeretek; segíteni, egyengetni annál inkább.

A gyakorlat nehéz. És ez még enyhe kifejezés. Nem az iskola miatt, tudniillik kedvesek, segítőkészek. Ugyanakkor sokszor ők sem tudják, mit kezdjenek velem.

Képzeljétek el!
Elindultam azzal a bizonyossággal, hogy itt az életem nyugisabb, könnyebb lesz, mint otthon. Hiszen voltam már cserediák is, az csudajó volt! Itt figyelnek majd rám, befogadnak, elengedhetem magam, feltöltődhetek. Az angol 1-2 hét után menni fog. Utána talán itt maradhatok, mert meg akarok tanulni angolul, meg dolgozni szeretnék meg még továbbtanulni.

És persze nem pont így lett. A nyelv és az eltérő kultúra egy üvegfal. A kollégák kedvesek, de néha ők is bizonytalanok. Nagy többségük idősebb is; hát szabadidős laza programról - kocsmázás, bográcsozás (persze, Skóciában) - szó sincs, néha elhívnak különböző kult programokra. Nehéz utat találni egymáshoz.

Az idegen nyelv frusztrál. Hallom magam, ahogy nem szép angollal, erős akcentussal kínlódok. Úgy érzem, mintha egyáltalán nem fejlődnék. Néha nem is értem, mit mondanak. Mintha hülye lennék; pedig csak a nyelv akadályoz. Próbálnak velem beszélgetni, máskor én kezdeményezek. Van mikor megakadok. Szégyellem. A kifejezéseink különbözőek. Mintha a magyar jóval árnyaltabb lenne.

 - Van nálad zene? (bocsi a nyers fordításért)
Hm. Maximum bennem. Valahol jó mélyen, elvégre ének tanár vagyok. CD-m sincs, bocsi. Mit akarsz? Már megint én vagyok a hülye???
Fél óra után leesik, hogy azt kérdezte, van-e nálam kotta. Kábé ugyanezt a kérdést használják arra is, ha meg akarják tudakolni, hoztam-e valami dalt az ovisoknak. Nem tudom, hogy miattam használnak-e túl egyszerű, ámde félreérthető kérdéseket, vagy amúgyis nekem kellene kitalálnom, hogy mit akarnak?

- Látod a tündért velünk szemben, a szigetnél? (fairy)
De romantikus hangulatban van ma valaki! Az ovisok is szoktak vele találkozni, hát belemegyek a játékba...
- Ja, a révről beszélünk? (ferry)

- Nézd már, ott a kedves! (dear)
Milyen kedves? Tudom, nagyon kedves... de mégis, mit kellene látnom?
- Ó te jó ég, hogy lehetek ilyen buta! Ott szalad egy szarvas! (deer)

Hogy nem tudom magam szépen, szabatosan, a csodálatos nyitott magánhangzókat és szokatlan fonémákat tartalmazó bégető, síró-nevető anyanyelvemen kifejezni, elképzelhetetlenül frusztrál. Van, mikor sírok, mire hazaérek. Tegnap a suliban sírtam el magam.

Aztán lakótársaim helyretettek, aludtam 8 órát; reggel kávé, gondolatokat igyekeztem pozitívra cserélni.
Ma beszéltem Magyarországról, vittem a piciknek szerencsi karamellt (és igen! ízlett nekik!) és talán megtanulták, hogy Hung(a)ry egy ország is, és hogy Áginak "sziával" kell köszönni. Jövő héten az ételeinkre kíváncsiak, viszek hát nekik képeket és sütök palacsintát.

A menzára akkor érkeztem, amikor az ovisok már végeztek az ebéddel. Köszöntem nekik, jó részüket már ismerem név szerint.
Ebéd után gyülekeznek, elindulnak kifelé, már nem látom őket. Claudia visszaszalad hozzám. Megölel.
Ma nem sírtam.

Outdoor nursery - erdei ovi

Az outdoor nursery egészen a skandináv államokból érkezett Skóciába. Nem tudom, hogy hozzánk elért-e már, a neten úgy láttam, hogy eléggé divatos jelenségről van szó. Ismét feltalálták a spanyol viaszt.
Ugyanis az outdoor nursery egy erdei játszótér.

Ne értsetek félre! Nagyon szeretem a régi-új ötleteket.
Sosem felejtem el, mikor egyik bárczis tanárom az inkluzív nevelésről kezdett nekünk beszélni.
Régi tanító nénije megkérdezte tőle, mivel foglalkozik. Ő elmesélte, hogy azon fáradozik, hogy mindenféle gyerek együtt tanulhasson. A tanító néni pedig szeretettel hallgatta. Majd később megjegyezte: "Dehát mi annak idején a tanyasi iskolákban ezt csináltuk!"

Sokáig lehetne ezt boncolgatni, hogy hova tűntek a régi okos, jól bevált dolgok, de ma nem ez a célom.

Az outdoor nursery egy sportpálya szélén helyezkedik el. A rögbipályára kijárnak a nagyok is edzeni.
A pálya szélén napfényes épület, benne két nagyterem, mosdók, ebédlő. A terem kissé puritán, tekintve, hogy itt nem a benti játék a cél. Szőnyeg, kis asztal található itt, plusz érkezés után néhány puzzle, mesekönyvv, rajzeszköz is előkerül.

Nem sokkal később óvónénijük, Kate mesét olvas nekik 3 kecskegidáról. A mese egyszerű, kedves, de szó sincs benne házikóról, vadászról, ugyanis a kecskék az erdőben sátoroznak, majd a hídon egy troll várja őket, hogy aztán kecskeburgert és kecskecurryt készíthessen belőlük.

Ezután ötletelés következik, kinek mi maradt meg, mit szeretne megvalósítani a meséből.
Így merül fel a sátorozás. Óvónénijük, Kate egy jókora textil darabot visz magával.

Az outdoor nursery érdekesebb része a "játszótér". Ez egy szalaggal körbevett nagyobb terület az erdőben. Közepén egy pici kör, ezt farönkök veszik körül. Itt tízóraiznak, középen kerti grillre hajazó tűzhelyen kis lábosban felmelegítik a tejet. Megfelelő célszerszám segítségével (olyan, mint 2 összerakott tésztaszűrő) kukoricát pattogtatnak.
A játszótéren kötelek, kis talicska, lapátok, gereblyék, ponyva, stb, találhatóak.

A kecskés mese alapján sátrat készítenek; két fa közé kikötnek egy kötelet, ráterítik a ponyvát, majd kis ágakkal a földre rögzítik. A textilt alá terítik a földre. Az összes ovis befér! Imádják!

Enyém volt a megtiszteltetés, hogy troll lehessek. Sajnos olyan jól játszottam a kecskepitére éhes trollt, hogy Laura megijedt tőlem:D Kate alig tudta megvigasztalni; ez csak játék!

Az outdoor nursery marhára megnyugtató, gyereknek, óvónéninek egyaránt. Kevesebb a vita, jó a levegő, nagyobb a tér, minden nap van valami újdonság. Hol hóvirágot találnak, hol madártollat, hol egy koponyát!:D
A gyerekek minden nap tanulnak; az állatok, növények neveit, formákat, időjárást, stb.
Fejlődik az egyensúlyérzékük, nagymozgásuk, mozgáskoordinációjuk, fantáziájuk.

Sajnos a videó nem a legjobb, de nagyjából ez alapján elképzelhető, hogy miről van szó.

Jó lenne, ha otthon is lenne ilyen!
A "berendezés" adott, nem drága, viszont a gyermekek ruházatában már nem lennék biztos.
Itt meleg, de vízálló rucira, a babáknak overallra, gumicsizmára kell gondolni.

Lábjegyzet: Sajnos több képet nem készíthetek, mivel ahhoz szülői beleegyezésre lenne szükségem. Itt jóval komolyabban veszik a szerzői jogokat; fénymásolt kottát sem nagyon használunk.

Is Kodály still popular?

Mentorom, Susan írta a fenti kérdést kvázi szakvezetőmnek, Dennisnek. Szeretem Susan lényeglátását:)

Dennis volt az egyetlen, aki akart velem dolgozni. Ismeri a Kodály koncepciót, Puskás Feri bácsit, megkért, hogy mutassam meg a kézjeleket a gyerekeknek és hallott Kurtág Gyuri bácsiról is.

Úgy tűnik, vele leszek a zenei tanszéken. Ő kb. mindenkit tanít, egészen az ovitól a fősuliig, tudniillik a helyi college-ben is ő a hangképző tanárbácsi. Gyönyörű hangja van, szuperül zongizik, az órái nagyon élvezhetőek. Jófej, okos, művelt, poénos fazon.

A program alatt a kicsiknek tartott óráin fogok részt venni, segítek a dalok betanításában, illetve készülünk majd egy magyar projekttel. 4-5. osztályban van egy elég jó kórus is, még gondolkodom, hogy milyen műveket gyűjtsek nekik.

Amit a zeneoktatásból eddig láttam, hallottam:

Nézzétek el nekem, de őszintén szólva még mindig nem értem, hogy pontosan hogy működik a zeneoktatásuk, pedig sok mindenkitől kérdeztem. Igyekszem leírni, amit láttam, és később, ha minden világos lesz, még kiegészítem.

Az ovi

Itt - mint előzőleg írtam - a terem sarkában zenepolc található, viszonylag silány ritmushangszerekkel. Játékok, ovisoknak; ennyi és nem több. A daloskönyvben különböző népszerű gyerekdalok, felettük az akkordok. Legtöbbjük nem mondható egyszerűnek. Persze, mi mindig a mi biton-pentaton dalainkból indulunk ki. Abban biztos vagyok, láttam, hogy a gyerekek imádják ezeket a dalokat is.
DE! Azt kell, hogy mondjam, akármennyire "haldoklunk" - mi átgondoltabban oktatunk zenét.

Az "alsó tagozat"

Ne feledjétek, a Primary1 nem egyezik meg a mi első osztályunkkal! Ők 5 évesek!
A Wellington Schoolban igen népszerűek a projektek.
Az ének órák is ezekhez köthetőek, a dalok szerethetőek, mindegyikhez zongorakíséret "jár", Dennis érti a dolgát.

A P1-ben jelenleg a Christopher Colombus projekt fut.
A dalok olyan nehezek, hogy a fal adja a másikat. Bazinagy hangterjedelem (nóna, decima), módosított hangok dögivel és modulácijó.
De ők nem komolyzenét vagy népzenét tanulnak, hanem popot, musicalt, fogyasztható dolgokat. A gyerekek énekelnek, táncolnak, élvezik az ének órát. Nem énekelnek pontosan, tisztán, mert nem is lehet még ilyen korban ilyen nehéz dalokat jól énekelni. Kérdeztem is Dennist, hogy nem-é túl nehezek ezek a dalok a babáknak. Ő a projektre hivatkozott...

Nem minden osztályban ilyen hátborzongatóak egyébként a dalok. Most valamilyen műsorra is készülnek, tehát van 1-2 állandó dal, amit minden osztályban tanítunk. Limonádék, szerethetőek.
Can you see the tiger, growl, growl, growl... - Hangutánzó állatos
Dreams come true - kicsit az Ózra hajazó, "szépséges"

"Felső tagozat"

Az S1 ének óráján vettem még részt múlt héten. Szintén könnyűzene, of course. A zenei részleg vezetőjével, Derekkel beszélgettünk, hogy miket vesznek órán. Már azért sejtettem, hogy itt valami rocksuli fíling lesz.
Mondta is Derek, hogy "you know, a popslágerek általában 4 akkordból állnak". Erre elkezdtem vele hülyéskedni, hogy ismeri-e a 4 akkordos dalt:

Nála a kotta, elkezdünk jammelni; ő játszik, én ráéneklem a nótákat.
Még mindig gyanútlan voltam...
Erre jött az S1 és velük a megvilágosodás; ezek csoportmunkában, egymás fülébe tolják a 4 akkordos dalt ének órán. Ha kész, felveszik.

A legjobb pedig felkerülhet a Youtube-ra.
Körbejártam, segítettem. Derek nem igen tette. Mondjuk sok eredménye nem lett annak sem, hogy odamentem.

Kórus

Általában 2 osztályt pakolnak egybe, kórusra. A dalok max kétszólamúak, zongorakíséretesek. A gyerekek egész ügyeskék, főleg a 4-5. osztályosokból álló kórus (8-9 évesek).

Ma voltam ifjúsági kóruson kolléganőmmel, Susannel. Az ayri ifjúsági kórus egész jó. Van egy öreg karvezető bácsi, meg egy szuperprofi zongorakísérő öreg néni. Mindketten 70 körül. Tündériek, műveltek, "igazi zenészek". Nagyon örültek ám, hogy magyar vagyok, tudták is, hogy nálunk jók a kórusok. A darabok jól blattolható szinten voltak, így végre sikerült a kolléganőmnél is bevágódni.

intermezzo: annak ellenére, hogy magyar vagyok és majdnemzenész, nem fogadtak tárt karokkal.
A lengyel vendégmunkás ugye egy szép sztereotípia;hát engem is lengyelként mutatott be először Derek. Szóval "vendégmunkásként" bizonyítanom kell.
 
Schubert G-dúr miséjét is énekeljük. Nem túl nehezek a darabok, mivel kb. 13-20 esztendős társaságról van szó. Nem baj! Végre zenét hallottam!
Meg kell mondjam, szeretem a popslágereket és társaikat, de itt egy életre elég lesz. Valószínűleg túl komolynak tűnök. Mivel megkérdezték, hát elmondtam, hogy a popslágerek nálunk free time activitynek számítanak.

Zenekar
A junior zenekaron voltam legelőször. Mivel nem volt fuvola szólamuk, ezért a kezembe nyomták a zongorakíséretet. Nem játszanak túl nehéz dolgokat;Vivaldi: Tavasz, plusz itt is limonádé...
Az óra sajna rövid volt, szóval mindhárom darab kábé blattolás szinten maradt.

Hangszeres órák
Fiona, a fuvolatanár szerint itt nincsenek külön zeneiskolák; a suliknak van zenei ágazata. Csak a legtehetségesebbek kezdhetik a tanulmányaikat egyből zenesuliban; konzervatóriumban.
A csoportos órák természetesen ingyenesek, míg az egyéni órákért a Wellington Schoolban fizetni kell.
A kínálat körülbelül megegyezik a mi zenesulijainkkal. A szintekről nem tudok nyilatkozni. Itt is van még könnyűzene; legalábbis a fuvola és a hangképzés órákon volt.
A szinteket nem évenként különítik el, hanem "fejlettségi szint" szerint. Meg van határozva, hogy egy szinten milyen darabokat kell tudni játszani, majd ha ezt a tanuló teljesíti, vizsgát tesz és felsőbb szintre lép.

Ének érettségi

Ma lestem bele 3 fiatalember ének érettségijébe, ugyanis csak ők jelentkeztek az Advanced High-ra. Körülbelül úgy kell egyébként elképzelni, hogy 16 éves koruktól minden évben van egy vizsgájuk, egyre magasabb szinten. Az Advanced High az utolsó. Az egyetem, főiskola válogatja, hogy milyen tárgyból milyen szintű vizsgát várnak el.
(megjegyzes: a vizsgat Advanced Higher neven keresd, a magyar emelt szintu erettsegivel egyezik meg)

Az ének érettséginek a zenehallgatás részén voltam bent. Valamivel kevesebb elméleti tudást igényel, mint a mi érettségink, de annál több "formatant", "elemzést".
A daraboknak nem kell tudniuk a címét, szerzőjét (legalábbis ebben a részben nem), de fel kell ismerni az ütemmutatót, szólamok haladását, stb. Az írás-olvasás rész a miénkhez képest gyenge volt.
Derrick szerint ez az új rendszer a képességekre épít. Nem mondanám egyértelműen rossznak, sőt...

Nézzétek el nekem, ha valamit rosszul írtam, rosszul észleltem.
Ennek a nyelvi hátrány is oka lehet, illetve, hogy még csak 2-3 napot hospitáltam a zenei tanszéken.
A véleményem nem egyértelműen rossz vagy egyértelműen jó. A gyerekek itt élvezik a zeneórákat.
Vannak kiemelkedően tehetségesek itt is. Valószínűleg fogok olyan ötleteket találni, amit majd hazaviszek.

Burns Museum, Edinburgh Playhouse

Előző bejegyzésemben említettem, hogy a Burns múzeum kicsit eltért a mi "hagyományos" múzeumainktól.

Csodálkoztam is, hogy 25 picivel múzeumlátogatni indulunk, aztán megvilágosodtam.
Utunkat egy hatalmas, világos teremben kezdtük, gyerekbarát, színes kanapéval, asztalokkal, interaktív táblával.
Két fiatal, jófej leányzó volt a vezetőnk, akik közül különösen az egyik nagyon értett a picik nyelvén.

A kirándulás kezdetén a kicsik leültek a földre és vezetőnk elkezdett velük Robert Burnsről beszélgetni. Ők még annyit tudnak róla, hogy Ayr-ben van a Burns cottage és hogy Rabbie Burns egeres mesét/verset írt.

Ezután beöltözött mindenki egér jelmezbe és elkezdték a játékot Hannah-val. (El tudjátok képzelni, hogy egy ovis csoport a múzeumban Petőfiről beszélget, majd beöltözik mindenki anyám tyúkjának?)
Először a teremben játszottak, majd libasorban bementek a kiállító térbe. Itt még beszélgettek az említett verses meséről.
Talán erről lehet szó, nézzétek el nekem, de sokszor elég nehéz követni a dolgokat így az első héten:

http://www.ellislandfarm.co.uk/poemsdetail.asp?PoemID=3

Ezután megtanulták az általam is ismert gyerekdal skót változatát:

Heid, shooders, shanks (legs) and taes,
Shanks and taes,
Heid, shooders, shanks and taes.
Shanks and taes.
And een and lugs and mooth and your claes,
Heid, shooders, shanks and taes,
Shanks and taes.

Kacifántos, mi? :)

Végül egérvadászatot játszottak egy táblán, ami közvetlenül a vitrinek mellett volt.
Elég ennyi a babáknak? Bőven!
Snacktime!:)

Edinburgh playhouse

Kollégáimnak köszönhetően tegnap este megnéztem a sulis csoporttal a Macskákat Edinburghben.

Arról ne beszéljünk, hogy a sztoriból mennyit értettem, mint később kiderült a Macskáknak nincs is a szó szoros értelmében vett "sztorija". Egy kedves idős hölgy, aki a sulis csoporttal jött, elmagyarázta nekem, hogy ez T.S. Elliot verseire épül. What a shame! természetesen nekem, hogy nem tudtam...


Csütörtökön suli után elegáncsos ruha után kutattam, mert tudtam, hogy színházba megyünk. Erre pénteken ért a meglepetés, hogy már alig viselnek szép ruhát a színházban. Nohát, ízlések és pofonok, már azért mi sem visszük túlzásba a dolgot.

Mikor megérkeztünk, láttam, hogy a büfé közvetlenül az előtérben van és a közönség megrohamozza. Előttünk pedig nagy hűtő, tele piával (igen, alkoholos!)
Nem álltam meg megkérdezni kolléganőmet, Susant: Mi készülődik itt?
És igen; ők esznek-isznak, csörögnek az előadás alatt! Képzeljétek, a színházban popcornt és smirnoff vodkát is árulnak!
Ennek eredménye az előadás végén:

P.S.: Ma megkérdeztem a mentoromat, aki szintén Susan, hogy ez elterjedt-e a skót színházakban. Megnyugtatott; a popcornozás kivételes eset:)

A szünetben pedig Mr Bazinagymacska (a kedvetekért majd lecsekkolom a Macskákat, hogy legalább a neveket tudjam, mert csak Mungojerrie, Rumpleteazer és Macavity maradt meg) fenn maradt a színpadon, hogy autogramot adjon a fiatal lányoknak, akik felmentek hozzá.
Olyan volt, mint a Mikulás bácsi!

Láthatjátok, ez is emberközelibb, mint a mi kulturális lehetőségeink nagy része. Meg kell jegyeznem, nagyságrendekkel drágább is.
Döntsétek el, hogy jobb-e vagy sem!

A nursery

Ez a hetem véget ért, nem voltam túl sok helyen, de mégis rengeteg új dologgal találkoztam.
Nézzétek el nekem, hogy részletekben írok, de egyszerűen képtelenség mindent egy bejegyzésbe sűríteni.

A skót (és a brit) oktatási rendszer szerintem elég jelentősen eltér a miénktől:

- 3 esztendős korig a babák vagy magánbölcsiben vannak, vagy au pair vigyáz rájuk (esetleg nanny). Előbbi opciók közül - láss csodát - az au pair a legolcsóbb.

- 3 évesen bekerülhetnek az iskola előkészítőbe (oviba) - ami a nursery. Ide 5 esztendős korukig járnak. Ez intézményfüggő, hogy fizetős-e vagy sem.

A Wellington Schoolnak saját nurseryje van, ahová körülbelül 30-40 gyerek jár, 3 és 5 éves kor között. Ezért a szülők minden évben kb. 10.000 fontot fizetnek. Igen, ez egy kocsi ára! (megjegyzes: ezt valamiert elnezhettem, harmadevenkent fizetnek es akkoriban egy term "tandija 1200 font volt) A nursery árának megfelelően igen jól berendezett.

Itt nincsenek külön ovis csoportok, a gyerekek együtt játszanak egy L-alakú teremben.
Itt találhatóak hagyományos ovis játékok; konyha, építőkocka, fejlesztők, puzzle, bábok, stb.
A terem végében zenepolc, főképp ritmushangszerekkel, mellette benti mászóka/csúszda.

Az L betű közepén található az ebédlő/munkaterület. A suliban kapnak ún. snack-et, ami megfelel a mi tízórainknak/uzsinknak. A gyerekek minden étkezéshez kapnak gyümölcsöt, tejcsit. Emellé még jár valamilyen keksz vagy muffin, illetve amit a szülők pakoltak. Ezt a munkaterület mellett található hűtőben, kis uzsis táskákban tárolják.

Ha ezt a részt munkaterületnek használják, akkor a gyerekek kis asztalon homokoznak, vagy lábakra állított "kis kádban" pancsolnak. Erről képet is készítettem:

Amit irtó jó ötletnek találtam és mi is kezdjük bevezetni, az a polcokon tárolt dosszié a gyerekekről.
Minden gyerekhez tartozik ugyanis egy gyűrűs mappa, rajta a gyerek neve és fotója.
Bejegyzik azt, hogy a gyermek milyen képességekkel érkezett az oviba (valamelyik már három évesen olvas!), mit szeret csinálni (!) és miben fejlődött. A dossziéban képeket is találhatunk a gyerekről, játék, fejlesztés, stb. közben.

Ezután következik az "L betű nyugis szára". Mesesarok, nagybetűs könyvekkel. Az óvónénik otthonra is kiadnak "ajánlott olvasmányokat" a szülőknek. Ez úgy történik, hogy kipakolnak az asztalra egy halom könyvet és a gyerekek abból választhatnak. Ezután az óvónéni egy füzetbe feljegyzi, hogy mit olvastak a gyerekek a szülővel.

Végül interaktív tábla, amit leginkább villanypásztorként használnak. Azért azt megfigyeltem, hogy legtöbbször "barátságos", rövid meséket néznek, szelektálnak.

A terem végében található még 2 számítógép, amin a gyermekek oktatóprogramokat használhatnak.

Általánosságban elmondható, hogy rengeteg eszközük, anyaguk van, amelyet a terem mellett még egy szertárban tárolnak. A gyerekeknek rengeteg programot szerveznek: múzeumlátogatás, úszás, zeneóra, outdoor nursery. Ezekért a szülőknek (tudtommal) már nem kell fizetni.

Itt már elkezdik tanulni a számokat, betűket, napokat. Munkájukat van, mikor projektben végzik, előkészítik a sulis munkát. Most éppen Skóciával és Robert Burnssel foglalkoznak; a Burns múzeumba velük mentem, de ezt se úgy képzeljétek el, mint a hagyományos otthoni múzeumlátogatásokat!

Szóval:
folyt. köv.
 

Az első napok

Hétfőn még csak a kollégákkal találkoztam. Mindenki tud rólam, mindenkinek bemutattak, és a jófej igihelyettes bácsi végigvezetett a sulin. Sajnos a neveket még nehéz megjegyezni. Mindenki kedves velem, próbálnak beszélgetni, de sajnos néha nem megy több az igen-nemnél. Ez függ attól, hogy mennyire vagyok kipihent, stb. Elég nagy nyomás van rajtam; az előző asszisztensek nem váltak be. Vajon én "beválok" majd?

Első két hetem induction period lesz; azaz csak megfigyelőként és segítőként vagyok jelen az órákon, foglalkozásokon.

Ha megkérdezik, milyenek a napjaim?

exhausting...
tiring...
too much...
...shite! (bocsi!)

Szóval az első hét elég nehéz volt. Ez sok mindenből adódik, adódott; elég összetett.
Rengeteg új impulzus ér, meg kell szoknom egy új országot, egy részben új nyelvet, a miénktől eltérő szokásokat, oktatási rendszert, stb.
Ez úgy látom, nem 1-2 hetes munka lesz...

Utazás, miegyebek

Nohát, az első hétvégén túl vagyok, tartozom tehát az utazás részleteivel és az első benyomásaimmal.

Utam a debreceni repülőtéren kezdődött. Életemben nem láttam még ilyen pici repteret...
Csomagom 22,95 kg - az easyjetes limitem 23 kg volt. Tökéletes!
Szülők, jóbarát izgágák, tehát hazaküldtem őket elég hamar:)

Murphy természetesen most is jelen volt, bár nem aludtam a Luton reptéren. Valószínűleg itt nem is engedték volna.
Szóval az utazásom azzal kezdődött, hogy a reptér mosdójában észrevettem - leszakadt a csizmám cipzárjáról a húzó rész. A csizma beragadt. Hiába kulcstartó-karika és egyéb segédeszköz. Ez csak azért ciki, mert a vámnál bizony le kell venni azt a csizmát. A debreceni reptéren még rimánkodtam - ez egyszer tekintsenek el tőle. De a Lutonon?

Indulás - nem értem a steward, stewardess angolját. Atyaég, mi lesz itt? Aztán realizáltam, hogy ők ukránok. Szeretünk, wizzair! Minden lepukkant, igénytelen, nem különben az utaskísérők. Na de ne sírjunk, hiszen occsón utazunk.
Felszállás előtt egy gyerek sírni kezd, hazudok, üvölteni ("Nem akarok Angliába utazni!" - jókor, fiam!). Csodálatos égi jelek; biztos, hogy ma kell utaznom? Szem becsuk, sorsba beletörődik. A szakadt repcsis újság lapozgatása közben a Rozi nevű nájtklubra bukkanok. Na, ha egyszer Ukrajnában járok...

A telefonom szókereső játékába a szomszéd is besegít - kiderült, Hajdúdorogra járt gimibe, görög katolikus pap lesz. Furcsa... miért akar egy fiatal pap lenni? Laza volt, kedves, normális. Jól éreztem magam mellette.

Lutonon a csekines lány el akar küldeni, majd plusz pénzt akar fizettetni a poggyászért. Basic inglisemmel elmagyarázom, hogy én bizony fizettem ezért. Okés!

A kapunál egy kamaszokból álló csoporttal csekkolok be. Megkérdezik, hanyadikos vagyok. Egyszerűen nem értettem a kérdést... Majd miután mondtam, hogy én tanár vagyok, megkérdezték, hogy melyik gyerek tartozik hozzám. Ó, ég! Ezek nem kellenének, az biztos. Egy "repülő osztály"?

Érkezés - meseszerű néni, lila kabátban. Susan megölel. Vártam már, hogy valaki a gondjaiba vegyen. Örül, hogy ha kicsit is, de beszélek, értek angolul. Vacsora kettesben, sokszor csak bólogatok, de lassan beszél, így értem, mit mond.

Le van döbbenve, hogy csak egyheti ruhát hoztam. Ruhát bárhol lehet venni.

Szombaton a gazdaságis családjához mentem vendégségbe. Tartottam tőlük, mert mentorom, Susan mindig a teljes nevén emlegette és hát egy gazdaságis az csak száraz pénzügyi dolgokkal foglalkozhat, a családjával meg mit kezdek majd?

Aztán az első pillanattól imádtam őket. Ők értelmiségiek, ez bizony látszik a lakásukon is. Van tér, ízlésesen van berendezve, nincs nagy kosz sem ordenáré rendetlenség. Nappaliban zongora, cselló, gitár.
Itt ért az első meglepetés, mert John kamasz lányát, Beth-et végre értettem és tudtunk zenéről beszélni és sokkal fesztelenebb voltam vele szemben.
Aztán persze ott volt Darragh; John 5 esztendős kisfia. Ő bizony nem törődik azzal, hogy tudok-e angolul vagy sem. Az a fontos, hogy játszok-e vele kalózosat on the seven sea. Tőle tanulok a legtöbbet, hiszen ő elmondja, ha butaságot beszélek és a "helyi" nyelvet is tanulmányozhattam;

teeny weeny (tiny) - apró
bare boobie (nem akarjátok tudni) - a nővére kinézetére tett cseppet sem udvarias kifejezés

Ma átköltöztem szállásadómhoz; Joyce-hoz. A szobám aprócska, de szép, rendezett.
Joyce nem beszél hozzám lassan, de annál többet. Kábé a felét értem annak, amit mond, mindenesetre nem zavartatja magát. Kedves, elvitt vásárolni, vacsit csinált nekem. Szóval tök jó arc.

Ma elhatároztam - mindenképpen csinálok egy furcsaság-listát.
Amit eddig láttam:

A picik 5 évesen írni-olvasni, számolni tanulnak
Ó, báj Gád! Szegények rajzolni sem tudnak még, nem hogy írni! Ők ezt nem érzik gonosznak, nekik ez a normális. De gondolom, lassabban jutnak el az írás-olvasásig. Mindenesetre Darrah már egész ügyesen olvas és számol.

Gyerekek fagyival a játszótéren - ugye februárt írunk...
Itt a szülők kevésbé aggódnak azért, hogy a gyerek megfázik.

Gyerek pórázon - nálunk is van, de nem menő.

Krematórium jelző tábla az útkereszteződésben - nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg Joyce-t; Ez tényleg az?