Sokmindent nem osztottam meg Veletek, talán lustaságból, talán azért, mert vannak olyan élmények, amiket nem lehet visszaadni. Nemrég kezdtem el a Varázshegyet, amiben - jó sokszor hangsúlyozzák - az egyik kulcspont az idő, annak is a változékonysága, az időfelfogás, időérzékelés relatív volta (nem Alessandro, no, abbahagyom a veretes már nem magyart...) Itt is csigalassúsággal teltek a napok, de most mégis azt érzem, hogy kevés volt ez az idő.
Ma volt az ovisok záróünnepsége, amit egyszerűen nem hagyhattam ki. Ezekkel a picikkel voltam minden héten kedden és szerdán. Igyekeztem energiát, bátorítást küldeni nekik a színpadra, s énekeltem velük és a szülőkkel együtt a dalaikat.
Már sokadjára történt egyébként, hogy "nem voltam ott". De ez talán majd egy következő bejegyzés témája lesz.
Hétvégén voltak nálam az óvónők az erdei oviból, főztem nekik húslevest, rakott krumplit és volt máglyarakás desszertnek. Nem búcsúebédnek szántam, dehát az lett belőle. Őszintén örülök neki. Kaptam tőlük lapot, virágot, s egy csodaszép bogáncs medálos (Skócia jelképe) nyakláncot. Hihetetlenül jól esett. Talán ez volt az egyetlen búcsúünnepségem itt.
Volt alkalmam megmutatni Nekik is a kalotaszegi ruhámat (az iskolás bálon is azt viseltem), képeket Magyarországról, s megegyeztünk, hogy jövőre akár együtt is hazamehetünk.
Merthogy itt maradok, a szürke és zöld országban, ahol semmi sem egyértelmű, ráadásul még az út másik oldalán is közlekednek:)
Az óvónénik a kiejtést sokadjára gyakorolták, ugyanis az ovisokkal együtt ők is elsajátították a magyar szavakat. Köszönöm nekik! Nem volt könnyű, főleg úgy, hogy csupán hallás után tanultunk.
Mit tudnak az ovisok? Köszönnek sziával, a babának is, Frakknak, Szerénkének, Lukréciának, no meg nekem is. Ismerik a számokat tízig, a színeket, és az állatokat. Tudják, hogy Magyarországon nemcsak az apukákat meg az anyukákat, de a gyerekeket is ünneplik.
Tartottam én is nekik gyermeknapot, ahol elmeséltem, mit csinálnak a családok ilyenkor, s volt csokievő versenyünk is. Jót kacagtunk az óvónénikkel, ahogy próbálták a picik kéz nélkül leenni a zsinórról az Autós, Szamba, Bohóc csokikat.
A picik kedvenc színe a "cake" :) , ezt mindenki ismeri. Játszottunk társasjátékot is; fehér, piros és sárga egérrel.
Berendeztünk egy egész állatkertet, majd az erdőben eljátszottuk, hogy különböző állatok vagyunk. Mhairi óvónéni kedvenc állata a tigris, Sophie-é pedig az unikornis:)
Jack állandóan kérdez; Hogy van magyarul, hogy "there is the tiger?"
Tudják, hogy már jobban értem őket, s igyekeznek megosztani örömüket, bánatukat. S kapom a kérdéseket is; Neked miért 2 színű a hajad? ;) (s nagymama, neked miért ilyen nagy a szemed?)
Ma ahogy az ebédlőbe értem, az óvónénik köszöntek, s már kaptam is a kedves fogadtatást a törpéktől: "Késtél."
"Igen, valóban késtem." - mondom apró mosollyal. Jó, hogy erre valaki figyel és számonkéri. :)
Utána high 5 mindenkinek, most ez az új módi, eddig csak ének szakos vezető tanárommal; Dennissel csinálták.
Laura Grumpyface visszatért a betegségből és most ismét kicsit morcosabb, mint utóbb volt.
Mi változott még az óvodásokkal? Említettem, hogy egyszer megkaptam egyiküktől, hogy nem bízik bennem. Nem volt kellemes, de szeretem, hogy a picik még őszínték és mi nagyok sem kedvelhetünk mindenkit, hát még a picik.
Néhány hete azonban kórusban kiabálta a szerdai csoport, hogy: "I like you" és körbeöleltek.
Hát pont ezért éri meg.
 |
| Egy régebbi kép az elsősöktől. Nagyon büszke vagyok rá! |
Az ember szíve megszakad
VálaszTörlés