Nem szerettem volna sokáig erre a részre kitérni. Nem azért, mert nincs nekik, persze, hogy van, nagyon is büszkék lehetnek rá. Csupán nem akartam úgy írni erről a területről, hogy nem értek minél többet abból, ami körülöttem zajlik.
Alapvetően érdekelt egyébként a skót kultúra, illetve eltérése az angol hagyományoktól. Nagy-Britanniáról mi magyarok gyakran, mint egyetlen és egységes országként beszélünk, ugyanakkor a skótok nem kedvelik, ha angolnak nevezzük őket.
Otthon először internetes forrásanyag és angol nyelvű kiadványok segítségével tájékozódtam, illetve személyesen is érdeklődtem korábban itt dolgozó magyaroktól.
Így megtudtam, hogy a skótok alapvetően szívélyesek, segítőkészek és nagyon büszkék a nemzeti kultúrájukra. A világtörténelemben számtalan skót tudós alkotott maradandót (Fleming, Maxwell, Watt), illetve több írójuk, költőjük híres világszerte (Arthur Conan-Doyle, Robert Louise Stevenson és az Ayrshire-ben született Robert Burns).
Dél-Skóciában igen gyakori, hogy ismeretlenül is megszólítják az embert az utcán, akár egy rövid szóváltásra kedvenc témájukról, az időjárásról vagy a buszjáratok megbízhatatlanságáról. De az sem ritka, hogy vásárlás közben a termékek minőségéről esik szó. Ez a közvetlenség kezdetben számomra nagyon meglepő, zavarba ejtő volt. Ugyanakkor valódi, mélyebb baráti kapcsolatokat pont emiatt, illetve a nyelvi hátrány miatt nehézkes volt kialakítanom, mivel a hétköznapi kommunikáció így könnyen megmaradhat ebben a számunkra talán felszínes, de mindenképp biztonságos mederben.
Igyekeztem ittlétem során minél többet megtapasztalni vendéglátóim nemzeti kultúrájáról, s ebben nagyszerű segítő partnerre leltem fogadóiskolámban, mentor tanáromban, illetve angol nyelvtanáromban. Már kezdetben megkóstolhattam nemzeti ételüket a haggist, vagy a shortbreadet, illetve a butterscotch nevű karamell féleséget. Részt vettem a mára híressé vált Nicola Benedetti hegedű koncertjén, aki a Wellington School volt tanulója. Voltam rögbi meccsen, színházi előadáson, múzeumlátogatáson. Az iskolai bálon megismerkedhettem a skótok nemzeti táncával, a ceilidh-vel, amit valószínűleg később is szeretnék majd folytatni. Aktívan bekapcsolódtam a helyi kulturális életbe a megyei ifjúsági kórusban való részvétellel, illetve egy Glasgow melletti, igen színvonalas fúvós zenekarban való részvétellel. Mindezekhez kollégáimtól igen nagy segítséget kaptam.
A nyelv - ahogy már említettem - különbözik az Angliában használt nyelvjárástól, ugyanakkor mibenlétét az itteniek sem tudták részletesen leírni. Amit a hétköznapi kommunikáció során észleltem, az i és az e hang összemosódása, mélyebb, sötétebb l hang használata, illetve a csak itt használt szavak (pl. wee - kicsi). Alapvetően nehezen szoktam hozzá a nyelvjáráshoz, középfokú angol nyelvtudásom - aminek kezdetben nagyon örültek kollégáim - csupán ahhoz volt elegendő, hogy az alapvető utasításokat megértsem, illetve az utasításokat kiadjam a gyerekeknek az óráimon. Sajnos folyamatos kommunikációban nem tudtam részt venni sem kollégáimmal, sem diákjaimmal. Mivel nem volt más közvetítő nyelv, ezért kezdetben igen nagy hátránnyal indultam, aminek leküzdésére igyekeztem erőfeszítéseket tenni - magánórákat vettem és mellette csoportos órákra is jártam. Célom, hogy minél hamarabb megszerezhessem a felső fokú (C1) angol nyelvvizsgámat.
Nyelvi fejlődésemet a kollégáim is megjegyezték és én is érzem, hogy már bátrabban kommunikálok a diákokkal, illetve formálisabb érintkezésben (hivatalos ügyintézés, stb.) is képes vagyok hatékonyan részt venni, árnyaltabban használom a nyelvet, igyekszem a megfelelő udvariassági formulákat, stb. alkalmazni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése