Nem, ez nem valami science fiction, ma hegyet másztunk, egész pontosan 15 km-t gyalogoltunk.
Caramel shortcake-en edződött tagjaim persze nem fogadták a megmérettetést túl pozitívan (istenem, mi lesz velem otthon, ha nem vehetek caramel shortcake-et?!).
Egy régebbi bejegyzésemben talán említettem, hogy úgy találtam, hogy itt a szülők/pedagógusok kevésbé óvatosak, mint mi vagyunk. A gyerekek hidegben fagyit esznek, szép harisnyában a földre ülnek és senki nem szól rájuk. Sem azért, hogy koszos lesz a ruha, sem azért, hogy felfáznak. És az sem zavar sok mindenkit, ha a gyerekeknek folyik az orra a hidegben (néha már jönnek hozzám, tudják, hogy nálam mindig van papírtörlő, mert zavar).
Ma szintén ezt a gondtalanságot láttam (nem, nem gondatlanság!). Valószínűleg jobb az immunrendszerük, megtanultak együtt élni a környezettel, sosem betegek (ha volna is bajuk, úgysem jutnak el az orvosig - visszasírom a magyar egészségügyet!)
Tudniilik, mentünk fél napon keresztül, amerre sikerült, térkép után természetesen és másztunk millió plusz egy kerítést. Magánterület? Nem, nem létezik! Itt senki nem strapálja magát biztonságos turistautakkal - minek?
A drótkerítés meg is tépázta a vízálló gatyómat. Csak egyszer nem vettem fel a kesztyűmet, hát a mancsom is sebes lett. A sárban is majd térdig megmártóztam, oh yeah!
(Egyébként csodálkoztam, hogy a suli majd 100.000 Ft értékben vett nekem "munkaruhát" a kinti ovihoz. Most végre értettem. A szél rettentően fújt - 4 naciban és 5 felsőben éreztem magam kellően komfortosan, nem beszélve a Besenyő Anti bácsi-féle berepülőpilóta sapiról.)
Egyébként gyönyörű! Tényleg olyan, mint a filmekben. Legszívesebben ott maradtam volna az út elején a sziklás tengerparton, kastéllyal, hullámokkal, sirályokkal, zöld mezővel... Igyekszem majd saját képeket feltölteni; főleg az út elején olyan voltam, mint a japán turisták:)
Addigis, kedves szülők, öcs, barátok, s mindenki egyéb - üdvözöl Ágnes a skót legelőkről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése