Megkönnyebbülés volt, hogy egy honfitársamat hívhatom fel. Aki ráadásul még szimpatikusnak is tűnt és elmondta, hogy kevés óraszámban ugyan, de könnyű munkát fogok végezni, van előrejutásra is lehetőség és kérhetek több órát is, ha akarok. 3 hónapra szól a szerződés, addig kereshetek is másik munkát.
Ez egy keddi napon történt, s csütörtökön már bent is voltam a hotelben, állásinterjún. Későbbi főnökömet, Melissát könnyen megértettem, sokat nem kérdezett, állásinterjú helyett inkább ismerkedés volt ez. Ezután szerződés, és fizetett tréning várt rám. Videókat néztem meg munkabiztonsági, egészségügyi, stb. témákról, s utána kitöltöttem 1-1 tesztet. A vártakkal szemben nem volt szükségem segítségre, angolul olvasni, írni már akkor igen tűrhetően tudtam, a beszéddel, értéssel volt még fél év után is problémám, illetve nagyon bizonytalan voltam, nem is mertem beszélni.
Itt említeném meg azt, hogy a skót akcentus hírhedten nehéz, kezdetben még az Angliából ideköltöző honfitársak sem értik őket. Ha idegenként ide kerülsz, akkor pedig hiába a nyelvvizsga, általad jónak gondolt tudás, kell egy nagy adag önbizalom, kitartás és IDŐ, IDŐ, GYAKORLÁS, IDŐ...
Ismerek olyat, aki 6 év alatt nem tanult meg itt tisztességesen angolul.
Kezdetben, még Ayrben jártam tanfolyamra és nyelvtanárhoz. Mára már szinte folyamatosan beszélek (jó erős C1-re tenném a nyelvtudásomat) de még vannak helyzetek, kifejezések, amikor nem használom a nyelvet helyesen, nem a megfelelő szót találom el. Ami mostanában sokat segít az az olvasás és az írás. Most éppen Dan Brown legújabb könyvét olvasom, de a hivatalos leveleimet, hivatalos ügyeimet is intézni kell. A másik pedig a kórus, zenekar. Olyan környezet, ahol otthon érzem magam, nem kell hozzá feltétlenül nyelvtudás és a társak nyitottak rám. Legtöbbször van valaki, aki bevállalja, hogy autóval elvisz, hazahoz. Na, itt aztán össze vagyunk zárva, muszáj beszélni...
Visszatérve kezdeti témámhoz, augusztusban elkezdtem a hotelben, szobalányként dolgozni. A magyar hölgy, aki trénelt (nem a fenti hölgyemény, aki a fb-on hirdette a munkát) nem tűnt valami barátságosnak. Szóval kedvetlenül, morcosan tanított 1 hétig, hogy kell takarítani. S mondta is a többieknek: "ez lassú". Akik ismertek, tudjátok, hogy tizenéves korom óta mozgásszervi nyavalyákkal küzdöm, így sajna ez nem is volt meglepő. De dolgoztam Mo-on, diákként gyárban, így tudtam, hogyha fájdalomcsillapítókkal is, de képes vagyok megküzdeni a fizikai munkával.
Persze, az első hónap a vártnál kicsit rosszabbul sült el. A munkát szinte mindig 1-2 órával a többiek után fejeztem be és mivel féltem, hogy kirúgnak, sosem írtam be a plusz órákat, amit a "lassúságomnak" köszönhettem. Nagyon erős fájdalmaim voltak, napi 9 km-t gyalogoltam (merthogy bejártam Ayrből vonattal) és sokszor 10-12 órákat aludtam, hogy regenerálódjon a kezem, vállam. Egy hónap után észrevettem azt is, hogy sajnos anyagilag sem fogom ezt sokáig bírni. Így beköltöztem szeptemberbe Glasgow mellé, ahol a munkahelyem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése