Egy év

Kedves régi és új olvasók, kedves szeretteim, kíváncsiskodó érdeklődők!

Több, mint egy év eltelt azóta, hogy elkezdtem ezt a blogot, és csak remélni tudom, hogy a hasonló kalandokra vállalkozók hasznosnak találták. A Comenius Program úgy gondolom, mindenki számára rejt rövid és hosszútávú előnyöket. Erről majd később még beszélnék, most maradjunk balladai homályban.

A blog folytatását azért érzem szükségesnek, mert - talán említettem is - itt maradtam, Skóciában, s most már nem ovisokat vagy iskolásokat, de egy felnőtt nőt formálok:) Találjátok ki, ki az...

Tündéri nagynéném, Avril (persze, ő most azt mondaná, hogy márpedig ő a legkevésbé sem hasonlatos egy szárnyas, pudingszagú valamihez) vissza indulásom előtt megkérdezte tőlem, hogy mit szeretnék még ezen a szürke szigeten. Tudtam már akkor is, hogy nem lesz könnyű a folytatás, ezért azt mondtam: angolt tanulni. Kezdjünk mákszemnyi, teljesíthető célokkal, amik ugye önbizalmat adnak...

Hova jutottam 7 hónap/1 év alatt? Igen, már ez is kérdéses, hogy honnan számítsam az itt létemet. A Comenius védőburkot adott. Volt szállásom, "munkám", kollégáim, tanítványaim, akik szerettek. Mindent helyettem intéztek. S habár fejlődtem, ovisokkal tapasztalatot szereztem, úgy gondolom, hogy vajmi keveset tanultam az országról, az itteni létezésről.

Július végén visszaérkeztem, s szembesültem azzal, ami a mai napig folyamatosan kísér: migráns vagyok. Ez egy bűvös szó, a skótok 80 százalékában egy haszonleső, segélyen élő kelet-európai, legtöbbször lengyel bevándorló képét idézi elő, aki töri a nyelvet és el akarja venni a skótoktól a munkát.

Elkezdtem állást keresgélni a környékemen, és 1-2 hét után rájöttem: nem igazán foglalkoznak velem. Hiába az erős referencia, kitűnő mesterdiploma, stb. Félénken, a nyelvet még kicsit törve bementem egy játszóházba, s miután megkérdeztem, lesz-e valamikor üresedés (talán skót fülnek udvariatlanul) megkaptam a hasonlóan udvarias választ: Ebben az évben biztos nem...

Döntenem kellett, fogyott a pénzem, az időm, hazamenni nem akartam. A facebookon pedig egy magyar hirdető (későbbi barátnőm) hirdetett egy takarító munkát, tőlünk kb. 40 percre. Vesztenivalóm nem volt, felhívtam: a munkabér fedezi a bérletemet és a szállásomat. Úgy gondoltam, hogy ezzel időt nyerhetek, amíg találok valami asszisztensi állást. Hát nem így lett:)

P.S.: Bejegyzést igyekszem majd folytatni, mert őrülten hiányzik a blogolás. Otthon sajnos nincs internetem, így rövid időközönként adok életjelt majd ezután is;)